Mindenki gyűlöli, amikor elutasítják: ha nincs rá szükség, nem elég a tudása, nem szerettek bele. De van megoldás arra, hogy te ne tragédiaként éld meg.
A minap éppen a rózsabokrok körül tevékenykedtem, amikor a szomszédból hangos szóváltás szűrődött át. Apuka a kert végében ásott, miközben az ötéves fia a közelében sertepertélt – és nyilvánvalóan zavarta őt munka közben, illetve félő volt, hogy véletlenül baja esik.
Az apa eleinte halkan kérlelte őt, hogy menjen arrébb, de ahogyan fogyott a türelme, úgy vált a modora is egyre nyersebbé. Végül ráförmedt a gyerekre:
Értsd már meg, nem tudok rád most figyelni, menj el!!!
A kisfiúnál eltört a mécses, és hangosan bőgni kezdett, miközben elrohant az apja mellől. A legősibb félelme vált valóra abban a két percben (amíg meg nem nyugtatták a szülei): hogy őt kitaszították, többé már nem kell senkinek, és mindörökre magára maradt.
Ma már csak elvétve létezik száműzetés, és közösségek is ritkán vetik ki úgy magukból az embert, hogy esélye sincs a javításra. Az ősember idején azonban nem ez volt a helyzet, és felmenőink traumái mélyen bennünk maradtak.
Akkoriban nem léteztek börtönök, ilyenfajta büntetés a gyakran vándorló közösségekben nem is lett volna megoldható. A legkézenfekvőbb módszer tehát az volt, ha elüldözték maguktól azokat a tagjaikat, akikkel lehetetlen volt együttélni.
A száműzött emberek sorsa gyakorlatilag megpecsételődött. Távol a közösségtől, magukra maradva a kőkemény vadonban nem sokáig húzták. Nem véletlen, hogy legközelebbi rokonaink, a majmok kivétel nélkül társas lények, és jellemzően inkább nagyobb, szervezett csapatokban élnek, amelyekben szigorú munkamegosztás és hierarchia van. Egyedül nem sok esélyük volna a túlélésre.
Sokan az elutasítást nagyon mélyen élik meg. Bármilyen okból is kapnak nemet, úgy érzik, a személyüket vagy egyenesen a lelküket utasították el.
És így tovább.
Persze nem akarom bagatellizálni: mindig érdemes megvizsgálni azt, hogy miért utasítottak el téged. De fontos felismerni: nem mindig benned van az ok, és a legtöbb esetben az teljesen objektív.
Tegyük fel, hogy tárgyalsz valakivel, de végül nem születik megállapodás. Ennek sokféle oka lehet. Olyan, ami tőled függ, és olyan is, ami nem.
Stb.
Nagyon sokszor ki sem derül, hogy mi okozta a sikertelenséget, csak találgatni lehet.
Mégis, rengetegen magukra veszik ilyenkor a történteket, és kizárólag saját magukat gondolják felelősnek azért, mert nem sikerült. Pedig amikor objektíven megnézik, egyáltalán nem biztos, hogy így van.
A legtöbb ember ódzkodik attól, hogy nemet mondjon mások kéréseire, és talán te is közéjük tartozol. (Ha igen, itt van egy jó cikk arról, hogyan kell illedelmesen, de határozottan nemet mondani.)
Mivel te is tudod, milyen kellemetlen elutasítást átélni, nem szívesel hozol ilyen helyzetbe mást. Ezért előfordulhat, hogy inkább „áldozattá válsz”, és elvállalsz olyan dolgokat, amelyeket nem tudsz vagy nem akarsz megtenni – csak azért, hogy megkíméld a másik embert az elutasítástól.
Ez azonban nem jó út, mert magaddal szúrsz ki. Az elutasítást mindenkinek önmagának kell kezelnie, és a saját idődet / energiádat jól beosztani fontosabb, mint megfelelni mindenki másnak.
Nemet mondani nem mindig egyszerű, de mindig korrekt. Ne félj attól, hogy a másik harakirit követ el azért, mert nemet mondtál neki. Ha udvarias vagy, megvilágítod a hátteret is (például nem vele van bajod, csak más körülmények miatt Neked nem megfelelő elvállalni azt, amit kér), minimalizálod az esélyét annak, hogy megsértődik.
A többi már rajta áll. Te megtettél mindent!
Az ember nagyon sokszor a jogos kritikát is nehezen éli meg. Ha kifogásolják a munkádat, előfordulhat, hogy személyes kudarcként tekintesz rá. Ha valami nem úgy sikerül, ahogy szeretnéd, saját magadat veheted elő, hogy „nem vagy elég jó”.
A kritika a teljesítményednek szól, illetve annak, amit létrehoztál. És mivel mindenkinek valamennyire hullámzó a teljesítménye, bizony előfordul, hogy nem mindig hozza azt a minőséget, amire amúgy képes volna.
Mindig vizsgáld meg, hogy a kritika jogos-e, és mit hasznosíthatsz belőle! Csak jobbá válhatsz így: legközelebb nem követed el ugyanazt a hibát, ami azt jelenti: tovább fejlődtél.
A győzelmek és sikerek semmit sem érnek akkor, ha soha nem bukhatsz el. A kudarcok és vereségek azok, amik rávezetnek arra az útra, hogyan válhatsz még jobbá, mint amilyen most vagy. (Lásd még: Egyszer nyersz, egyszer tanulsz.)
Soha ne bánkódj mások pocskondiázása, személyeskedése miatt. Vannak köztünk megkeseredett, irigy, lehúzó emberek, akik csak akkor érzik jól magukat, ha bánthatják az embertársaikat. Ez az ő megküzdési stratégiájuk, de Neked ebben a játékban nem kell részt venned.
Egyszerűen hagyd figyelmen kívül azt, ami szerinted már nem kritika, hanem csak személyeskedés, bántás. Nem vagy köteles magadra kenni más mocskát!
A lényeg az, hogy önmagaddal szemben legyél annyira objektív, amennyire csak képes vagy. Mind negatív, mind pozitív vetületben.
Ismerd el a hibáidat, ugyanakkor fogadd el azt is őszintén, amikor valamit jól csinálsz, és nagy sikereid vannak. Megküzdöttél értük, megérdemled a dicséretet!
Nem kell mindennek és mindenkinek megfelelned, és életed során sokszor fogsz még nemet kapni, és nemet mondani. Szokj hozzá mindkettőhöz minél jobban, és így rengeteg javul minőségileg az életed!
Ez a könyv arról szól, miként tudod kihozni magadból azt a személyt, aki gazdaggá tesz. Most itt az esély, hogy olyan életet építs fel magadnak, amelyről eddig csak álmodtál!
VOIZ-előfizetőknek ingyenes!
Kérlek oszd meg velem, hogy melyik két-három téma érdekel a legjobban az alábbiak közül!