Felhívnak, és hosszan ecsetelik azt, ami egyáltalán nem érdekel. Hogyan lehet elegánsan kilépni ebből a helyzetből, és mit tanulhatsz belőle?
„Nem akarom félbeszakítani a telefonálót, ezért végighallgatom” – mondják sokan a kifogást, hogy miért hallgatják végig azokat a „kihagyhatatlan ajánlatokat”, amik egyáltalán nem érdekli őket, és amelyekkel teljesen váratlanul, sokszor az otthonukban keresik meg.
„Hadd mondja el szegény.” Pedig ezzel nem tesznek jót a telemarketingessel, hiszen legtöbbjük az eladások után kap normális pénzt jutalék formájában. Azaz: az ügynök hiába jártatja a száját, azzal csak az ideje megy, de valójában nem keres vele jól.
Sokan mások az érzelmekre hivatkoznak. „Megbántom, ha nem mondhatja végig” – vallják, pedig nem ez a helyzet. Aki hideghívásokat végez, az tisztában van azzal, hogy csak töredékében fogja eladni a terméket vagy szolgáltatást.
Azért baj, ha veled is így van, mert te hitelesen akarod képviselni az érdekeidet az életben azért, hogy sikeres legyél. Ehhez viszont időnként nemet kell mondanod.
Kezdve azzal, hogy sok kellemetlenségtől óvod meg magadat, sokkal hitelesebbé is válsz. Ugyan miért volna udvariatlanság a következő módon lezárni egy beszélgetést?
– Jó napot kívánok, a Kihagyhatatlan Ajánlat Kft. megbízásából keresem Önt. Alkalmas most az időpont egy rövid beszélgetésre?
– Jó napot kívánok. Nem alkalmas most, és köszönöm, nem érdekel az ajánlat. További jó munkát és szép napot kívánok Önnek!
Ebben semmi személyeskedés nincs. Közlöd, hogy nem érsz rá, és ilyen ajánlatokkal amúgy sem szoktál foglalkozni. Udvarias vagy, de lényegretörő.
Ezen egy telemarketinges sem bántódik meg. Hozzá vannak szokva szegények már a durvaságokhoz is. Ez a munkájuk.
mert ha mersz nemet mondani, az igened is mindig őszinte lesz. Nem megfelelési vágyból, és nem kényszerből vállalsz el dolgokat.
Röviden: az igened igen, a nemed pedig nem lesz. Teljesen őszinte, és abszolút megbízható emberré válsz.
Hányszor mondtam én is azt a múltban a boltban vagy a piacon, hogy „köszönöm, még meggondolom, majd később visszajövök” – holott már akkor tudtam, hogy azt a valamit sohasem akarom megvenni!
Potenciális ügyfeleknél is gyakran tapasztalom ezt. Direktben nem mernek nemet mondani, hanem lebegtetik a dolgot, visszahívást, visszajelzést ígérnek. Aztán vagy soha többé nem hallok felőlük, vagy pedig szöveges üzenetben írnak egy olcsó kifogást a valódi indokaik helyett.
Pedig a képlet egyszerű: Aki nem meri felvállalni a nemeket, az nem lesz sikeres az életben. Becsapja önmagát is, és becsap vele másokat is.
Nemet mondani nem egyenlő a közönyösséggel és mások megbántásával. Mindig maradj kedves, de legalább udvarias, és amikor csak lehet, magyarázd el a nemeid indítékát. Pontosan azzal az indokkal, ami miatt nemet mondasz, különben a hitelességeden esik csorba, és észrevétlenül visszacsúszol a társadalmi színjátékok és álarcok világába.
Ez nem fog mindenkinek tetszeni, de mindenkinek nem is lehet tetszeni. El kell engedned ezt a dolgot.
Magaddal foglalkozz elsősorban, hogy te mindig őszinte, hiteles és udvarias legyél. Hogy ki mit kezd ezzel a helyzettel, már elsősorban rajta múlik.
Legközelebb, amikor valami olyasmibe akarnak belevinni, vagy valami olyasmit akarnak rád tukmálni, amit nem szeretnél, bátran és egyenesen mondj egy kedves, de határozott nemet. Ha szükséges, sorold fel az indokaidat is, amiért ez a döntésed.
Mivel a legtöbb ember sajnos ezt nem teszi meg, minimum tisztelni fog érte még az is, akinek ez nem tetszik. A többiek pedig csodálni fognak, és követik majd a jó példád.
Ez a könyv arról szól, miként tudod kihozni magadból azt a személyt, aki gazdaggá tesz. Most itt az esély, hogy olyan életet építs fel magadnak, amelyről eddig csak álmodtál!
VOIZ-előfizetőknek ingyenes!
Kérlek oszd meg velem, hogy melyik két-három téma érdekel a legjobban az alábbiak közül!