Nyakunkon a robotok, tíz éven belül átveszik a hatalmat

Szerző Írta: RapidUni
2018. szeptember 3.
Olvasási idő: 6 perc
Nincs kedved elolvasni? Itt meghallgathatod az egész cikket!

Most még nem annyira nyilvánvaló, ami nemsokára bekövetkezik: a munkahelyek nagy része eltűnik. Mi lesz helyettük? Hogyan készülj fel a változásra?

Szinte bárhol átvehetik az ember helyét

Szinte bárhol átvehetik az ember helyét

A gonosz robotok öntudatra ébrednek; nem teljesítik többé a parancsokat, majd úgy döntenek, hogy az emberiség káros a Földnek, és átveszik a hatalmat. Az emberek kétségbeesetten menekülnek, de nem járhatnak túl az éppen általuk tökéletessé fejlesztett masinák eszén. Azok már pontosan kielemzték, hogy a túlélők hol húzódtak meg, de még azt is, fél óra múlva hová fognak bújni…

A sci-fi rövidesen valósággá válhat, de persze nem ebben a formában! A robotok nem fogják irtani az emberiséget, de az emberi munkahelyeket igen. És már el is kezdték.

Óriási változások elé néz a munkaerőpiac, és minden ember, aki jelen van rajta. De vajon hányan vannak erre felkészülve közülük?

Új ipari forradalom

Arról van szó, hogy egyre fejlettebb a mesterséges intelligencia, és a jobbnál jobb algoritmusok elkezdték kiszorítani a kevésbé összetett munkafolyamatokból az embereket. Gyorsabban és pontosabban számolnak nálunk, megállás és pihenés nélkül képesek összeszerelni a gyárakban, reagálnak az emberi beszédre, és már válaszolni is tudnak rá. A Google nemrég mutatott be egy virtuális asszisztens robotot, ami időpontot foglalt az ügyfelének egy hajvágásra. Annyira tökéletes volt a szimuláció, hogy a fodrász a végére sem jött rá, hogy egy robottal beszélget…

Egy új ipari forradalmat élünk, ez teljesen egyértelmű. De mi lesz ennek a következménye? A robotok elterjedésével azok ára megfizethető lesz, és hamarosan (szakemberek jóslatai szerint tíz éven belül) elérkezünk arra a pontra, amikor olcsóbbá válnak az emberi munkaerőnél, így elkezdik leváltani azt. A ma ismert állások közel fele(!) szűnhet meg 2030-ig.

Kik vannak veszélyben?

Rengeteg ma ismert munkakör tűnik el

Rengeteg ma ismert munkakör tűnik el

Jósolgatni nem könnyű, de az a tendencia alapján egyértelmű, hogy melyik állásokat fenyegeti a legnagyobb veszély. Ezek főleg a kevésbé képzett munkaerőt igénylő munkák, így a mai kasszások, gyári munkások, gyorséttermi dolgozók, benzinkutasok, telemarketingesek, katonák nagy része állástalan lesz a jövőben.

De ne gondoljuk, hogy csak az „alacsony presztízsű” munkakörökben dolgozók vannak veszélyben! A sofőröket fenyegetik az önvezető autók, a könyvelőket és adótanácsadókat a számlák online nyomonkövetése, a brókereket és az utazási ügynököket a közvetítők kiiktatásának lehetősége, és így tovább.

Hiába virágzik számos helyen az építőipar, a nehéz munkákat egyre inkább robotok fogják végezni: így kevésbé balesetveszélyes, és éjjel-nappal folyhat a munka, alaposan lerövidítve a kivitelezések időtartamát.

Mi lesz ezek helyett?

lazadas

Ilyenekről már olvashattál a sajtóban is (Jellemzően interneten tájékozódsz, igaz? Bizony, a nyomtatott lapoknak is lassan annyi!), de arról csak alig hallani, hogy mi lesz a „vízözön” után. A piac mindenhatóságának bűvöletében élő közgazdászok most is arról fecsegnek, hogy a „piac majd megoldja”, mert majd új állások keletkeznek a régiek helyett.

Lehet, hogy így lesz. De egy sofőr nem fog tudni mit vezetni, egy gyári munkás mit összeszerelni, a könyvelőnek nem lesznek ügyfelei, és így tovább. Arról nem is beszélve, hogy sokkal kevesebb képzetlen munkásra lesz szükség, mint napjainkban.

A jövőkép ebből a szempontból már most egyértelmű: Aki nem képezi magát, az durván lemarad! Kevesebb állás lesz, és azokba is a legjobb szaktudású emberek kerülnek majd. A többiek? Talán lesz egyszer alapjövedelem, talán nem, mindenesetre az eddigiekből kiindulva nem lepődnék meg azon, ha velük senki sem törődne. Gondolj csak a rendszerváltás környéki Magyarországra: ki foglalkozott a bezárt gyárakból elbocsátott tömegekkel? Korábban virágzó régiók züllöttek le a mélyszegénységbe, és azóta is abban vannak.

Csak magadra számíthatsz!

Egy biztos: Te vagy az, aki segíthet rajtad. Kezdd el képezni magad, tarts lépést az új technológiákkal, hogy amikor beköszönt az új ipari forradalom húsba vágó szakasza, te a nyertesei közé kerülj! Tudáscsomagjainkkal folyamatosan fejlesztheted magadat, és ezzel a befektetéssel te uralkodsz majd a mesterséges intelligencia felett – nem pedig az leszel, akinek a sorsát megpecsételik a robotok.

Szerinted mi változik még meg a robotok hatására? Te mikre készülsz?

Ezek is érdekelni fognak

Hozzászólások ( 3 )

Mi jár a fejedben?

Oszd meg velem és a többi olvasóval a véleményedet! Kérlek ne felejtsd el kitölteni, hogy „milyen nap van ma” (pl. vasárnap) - ezt a robot-kommentelők miatt kellett beépítenem.

Ezt mondták mások:

Tibi

2019. március 27., 21:10

Erről a robotos dolgoról szól az Eredet című könyv, Dan Brown írta. Nekem nagyon tetszett és hihetetlen dolgokat tud benne a robot, vagyis az AI.

RapidUni

2019. március 28., 10:11

Válasz erre:
Erről a robotos dolgoról szól az Eredet című …

Igen, azt a könyvet én is olvastam. Érdekfeszítő volt, ugyanakkor hátborzongató is, hogy mennyi mindent nem tudunk a ma fejlesztéseiről (a holnapéról nem is beszélve). Ha a Winstonhoz hasonló AI-k elterjednének a közeljövőben, alaposan át kellene írnom a cikket, mert egészen más jellegű munkák is megszűnnének.

Válaszolok
Kiss Zsombor

2018. szeptember 9., 15:01

Szerintem elég ijesztő, hogy már van robot, amelyik programozni is tud.