Turbózd fel az önbizalmad! Ebben a csoportban mindent megkapsz a rendíthetetlen önbizalomért.  Belépek »

A koronavírus menetrendje - elszabadul-e a pánikvonat?

Szerző Írta: András
2020. március 12.
Olvasási idő: 6 perc

Mondjuk le az utazásainkat, kerüljük a társaságot, halmozzunk fel készleteket, és féljünk - ezt mondja a média. Tényleg itt az idő pánikolni?

Aki nem hallott még a koronavírusról, az tényleg most jött elő a remetebarlangból, ahol téli álmot aludt.

Mindenhonnan ez harsog. Egyre több országban elmaradnak a tömegrendezvények, bezárnak az iskolák, leáll a termelés, vége a turizmusnak.

Régi-új szavakat ízlelgetünk ezekben a napokban: karantén, világjárvány, vírushordozó, gócpont. Talán el is feledkeztünk már arról, hogy ezek egyáltalán léteznek.

Nézzük meg pusztán a tényeket:

Ma, 2020. március 12-én világszerte 126 ezer koronavírussal fertőzött ember van. Ez valamivel több, mint Szombathely lakossága – a 7,7 milliárd emberhez képest.

Eddig összesen 4600-an hunytak el a fertőzés következtében, ami körülbelül Fonyód népességének felel meg. Az áldozatok túlnyomórészt idős és/vagy krónikus betegséggel küszködő emberek. Szakértők a koronavírus-fertőzés halálozási rátáját körülbelül 1%-ra teszik. Vagyis átlagosan száz fertőzöttből egy hal meg. (Ez a becslés úgy jött ki, hogy sokakban nem azonosítják a koronavírust, mert nem fordulnak vele orvoshoz, és enyhébb tünetekkel, spontán meggyógyulnak.)

Bár mindig fájó, amikor véget ér egy élet, tegyük hozzá, hogy évente nagyjából félmillió embert visz el az influenza szerte a világon. Azaz körülbelül két Debrecennyi, néha még több áldozatot szed.

Egymás taposása a boltban, karantén és rettegés

Az óvintézkedések indokoltak. A vírust még nem ismerik a tudósok, védőoltás és hatékony gyógyszer még nincs ellene, a terjedését tudják csak megfékezni, hogy ne legyen még több áldozat. Ezért én is azt mondom, hogy tartsuk be azt, amit a hatóságok kérnek. Mossunk gyakrabban kezet, oda menjünk el, ahová feltétlenül szükséges, és ne tegyük ki felesleges kockázatnak magunkat, másokat.

Ugyanakkor pánikra semmi, de semmi ok nincs. És mégis azt látni, hogy az emberek nagy része végidőket vizionál. Úrrá lett rajtuk a rettegés, a legrosszabbra számítanak, és félinformációkkal egymást is riogatják.

A tőzsdéken meredeken zuhannak az árindexek, utazási irodák és más vállalatok dobják be egymás után a törölközőt. Ha minden így marad még hónapokig, menetelünk egy újabb, talán még komolyabb gazdasági válság felé, mint a 2008-as volt.

Miért van ez? Mi lehet ennek a lélektana? És hogyan tegyünk az ellen, hogy mi is felüljünk a pánikvonatra?

Félelem a jövőtől, a bizonytalantól

Úgy vélem, a koronavírus megtestesíti azokat a félelmeket, amelyekkel a legtöbb ember sajnos nem mer szembenézni. A vírus maga a láthatatlan, pofonosztó gép, ami „véletlenszerűen, a derült égből csap le”, és vesz el életeket, tesz tönkre sorsokat, kergeti létbizonytalanságba az emberiséget.

Íme a király, meztelenül

Íme a király, meztelenül

A pánik okai szerintem ezért az alábbi pontokban foglalhatók össze:

  • Túl nagy jelentőséget tulajdonítunk a médiának, ami felnagyítja a problémát.
  • Félünk a változásoktól, a kihívásoktól, azoktól a helyzetektől, amelyben ki kell lépnünk a komfortzónánkból, és fel kell találnunk magunkat.
  • Pesszimisták vagyunk, a legrosszabb forgatókönyvekkel számolunk.
  • Nem bízunk magunkban (a saját testünkben), és másokban sem.

Azaz semmi új. Ugyanazok a problémák kerülnek felszínre, és jelennek meg itt is, amivel sok ember napi szinten küzd. Csak a koronavírus most – mint egy ernyő – összefoglalja és megtestesíti az eddigi veszélyeket.

Mi a megoldás?

A koronavírus terjedését remélhetőleg megakadályozzák a karanténok, a fertőzöttek elkülönítése, valamint a további óvintézkedések. Előbb-utóbb a gyógyszerét is megtalálják a tudósok, és lesz ellene oltás is.

Teljesen felesleges pánikolni. A vírus már lecsengőben van Kína legérintettebb részein, és Dél-Koreában is csökken az új fertőzések száma. Néhány hónap, és itt is vége lesz.

A villám tehát nem fogja kidönteni a fát, de mi se fűrészeljük le saját magunk alatt az ágat. Próbáljuk reálisan értékelni a helyzetet; tegyél meg te is mindent azért, hogy elkerüld a fertőzést, de teljesen felesleges napi szinten a koronavírussal foglalkoznod.

Éld az életed! Ha home office-ban kell dolgoznod, vagy szabadságra küldtek, esetleg a vállalkozásodban most éppen csendesebb időszak következik, fogd fel ezt egy lehetőségként.

Tanulj valami újat, építsd önmagadat és/vagy a vállalkozásodat, mert a járvány után újra beindul az élet. És te nem gyengébb, hanem erősebb leszel addigra. Amíg körülötted az emberek nagy része pánikolt, és az érzelmeivel foglalkozott, te tudtad, hogy minden rossznak vége van egyszer, és csendben készültél az új időkre. Mert nemsokára eljön, és az a te időd lehet, ha teszel érte!

Te mit gondolsz a témáról? Mit tennél, ha karanténba zárnának, és nem hagyhatnád el a lakásodat?

Végh András - önbizalom & kommunikációs szakértő

Elakadtál vagy előrelépni szeretnél az életedben? Több harmóniára, nagyobb szabadságra, hatékonyabb munkavégzésre vágysz? Gördítsük el együtt az akadályokat az utadból, és olyan mentális erőre teszel szert, amely átsegít a későbbi nehézségeiden!

Nem hiszed? Tegyél egy próbát! Foglalj le egy ingyenes alkalmat most:

Időpontot foglalok

Hogy tetszett a cikk?

Köszönöm az értékelést. Mondd el a véleményedet hozzászólásban is.

Ezek is érdekelni fognak

Hozzászólások ( 0 )

Mi jár a fejedben?

Oszd meg velem és a többi olvasóval a véleményedet! Kérlek ne felejtsd el kitölteni, hogy „milyen nap van ma” (pl. vasárnap) - ezt a robot-kommentelők miatt kellett beépítenem.