11 tévhit a gazdagokról, amit megdöbbentően sokan hisznek el

Szerző Írta: RapidUni
2018. szeptember 4.
Olvasási idő: 10 perc

Számoljunk le velük együtt, mert nemcsak a valóságról adnak torz képet, de a személyes sikered útjában is állhatnak!

Munkás- vagy középosztályban felnőve (ahonnan én is származom) rengeteg dolgot hallottunk „a gazdagokról”. Ne tagadjuk, általában rosszakat. Vajon igazak ezek egyáltalán? Vagy ha nem, mi a valóság?

Engem is nagyon érdekelt, mert egy idő után kezdtem sejteni, hogy a valóság ebben sem olyan fekete és fehér, ahogy annak idején lefestették nekem. Utánajártam.

A cikk nem a gazdagok mosdatásáról szól. Köztük is vannak nagyon jóravaló, illetve a végletekig önző emberek. Azt vizsgáltam, megállják-e a helyüket azok az előítéletek, amiket a munkás- és középosztályban szokás hangoztatni róluk. Lássuk:

Tévhit 1: A gazdagok nem, vagy alig dolgoznak

Sokan hiszik azt, hogy a gazdag ember egész nap csak lógatja a lábát, másokon élősködik, és nem tesz hozzá semmit a világhoz. Tehát egyfajta parazita.

Az igazság az, hogy vannak ilyen emberek, és nem csak a gazdagok között. Azonban a tehetősek nagy része sem ilyen, legtöbbjük azután sem dolgozik kevesebbet, hogy már anyagi okokból nem volna rá szüksége. Egyszerűen szeretik azt, amit csinálnak.

Egy ismerősöm, aki önerőből épített fel egy egész pékáru-láncot, minden nap már kora reggel bemegy dolgozni. Neked mi a szenvedélyed? Ha milliókat keresnél belőle, akkor felhagynál vele?

Tévhit 2: A gazdagoknak csak szerencséjük volt

fiatalember-nigeriabol

A szerencse néha nem árt a gazdagsághoz, hiszen az üzleti élet tele van kihívásokkal, de kizárólag a szerencsének betudni, hogy valaki nagy vagyonra tett szert… hmm… elnagyolt nézet, maradjunk annyiban. Senkihez sem csönget be a dúsgazgag nigériai herceg, hogy ha szabad, átutalná az örökségét ☹ – a lehetőségeket aktívan keresni kell, és meg is kell azokat valósítani!

A mázlinál sokkal fontosabb és hangsúlyosabb a kitartás és a kemény munka, ami az ötleteket elviszi a megvalósításig, majd a tökéletesítésig. Szerencséje amúgy is csak annak lehet, aki keresi a lehetőségeket, és megpróbál élni velük. Aki nem, az eleve esélytelen rá.

Tévhit 3: A gazdagokat sok pénzért taníttatták ki

Ez két tévhit egyszerre, hiszen azt feltételezi, hogy a gazdagok legtöbbje már eleve olyan családból származik, amelynek nem volt gond megfizetni a legjobb iskolákat. Felmérések szerint azonban a tehetős emberek több mint harmadának nincs érettséginél magasabb végzettsége, nemhogy komoly egyetemi fokozatokat birtokolna, vagy méregdrága, híres egyetemek padjait koptatta volna!

A „jó szimat” és az életrevalóság, valamint az önismeret és a megfelelő önbecsülés szerintem sokkal fontosabb, mint a kiváló tanulmányi eredmények. Az iskola beugró az életbe, és a komoly dolgok csak utána dőlnek el.

Tévhit 4: A gazdagok fösvények, és nem szeretnek adni

Sokan elhiszik azt is, hogy aki gazdag, az a fogához veri a garast, lenézi a nála kevésbé tehetőseket, és mindent megtesz azért, hogy egyetlen fillért se adjon másoknak. Megint csak felmérések igazolják azt, hogy a vagyonos emberek 60%-a a teljes bevétele 10 százalékát fordítja jótékony célokra. (Gondolj csak bele: ez olyan, mintha a fizetésed egytizede minden hónapban menne egy alapítványnak.)

Persze, nekik sok pénzük van, nem szorulnak rá. Időből viszont nekik sincs több, mégis sokan tiszteletbeli nagykövetek, vagy egyszerűen csak kampányolnak olyan ügyek mellett, amelyeket fontosnak tartanak – azaz nem sajnálják az idejüket sem másoktól.

Tévhit 5: A gazdagoknak nincsenek problémáik

Akinek kevés a pénze, talán némi joggal gondolhatja úgy, hogy azzal mindent meg lehetne oldani. Azt látja, hogy a pénz kapukat nyit ki, mindent elérhető közelségbe hoz, és bármire gyógyírt ad. A valóság ezzel szemben más.

A gazdagoknak is vannak problémáik, bár sokszor más jellegűek. Nekik is lehetnek családi, párkapcsolati, egészségügyi gondjaik, de nem ritkán az is nyomasztja őket, hogyan szerezzenek elég pénzt egy új üzlet beindításához. Sokan a társadalom gondjait veszik a vállukra, és komoly, az emberiség sorsát befolyásoló kérdésekre keresik a választ. A lényeg az, hogy ugyanolyan esendő emberek, mint az átlag, csak több pénzük van mellé, amivel a problémáik egy részét hamarabb meg tudják oldani.

Tévhit 6: A gazdagok fényűző, rongyrázó életet élnek

Biztos ismersz olyan embereket, akik a minimális fizetésükből méregdrága holmikat vásárolnak össze, hogy azokkal vághassanak fel másokat előtt. Hitelből vesznek luxusautót, mennek el nyaralni távoli helyekre. És emellett nyilván olyan ismerőseid is vannak, akik messze nem költenek annyit magukra, pláne nem luxusra, mint megtehetnék. Nincs igényük az ilyesmire, mert egyszerűen másként állnak az élethez.

Nem megdöbbentő, hogy így van ez a vagyonos embereknél is. Van, aki rongyot ráz, felfoghatatlan összegeket ver el a semmire, mások pedig teljesen hétköznapi ruhákban élik a szolid, nyugodt életüket. Csak kevés gazdagnak van yachtja, magánrepülője, villája a tengerparton, vagy felfújt szilikonmellű cicababája.

Legtöbbször a látványosan rongyrázó réteget azonosítják a gazdagokkal, egyszerűen azért, mert a többi tehetős ember nem kelt feltűnést.

Tévhit 7: A gazdagok másokat kihasználva, tisztességtelenül szerzik a vagyonukat

A tipikus klisé

A tipikus klisé

Kedvelt sztereotípia a pöffeszkedő bankár, akinek az uzsorakamatai miatt családok mennek tönkre, tőzsdespekulációival egész országok gazdaságát dönti be, rabszolgákat dolgoztat maga körül, és titkon talán még pedofil is.

A valóság az, hogy meggazdagodni nagyon sokféleképpen lehet, és általában ez a folyamat nem gyors. Ami a közös a vagyonosokban, hogy legtöbbjük vállalkozó, viszont a legkülönbözőbb iparágakban, így a tisztességes és tisztességtelen bankároktól a jószándékú vagy egoista tervezőkig óriási a szórás. Nagyon sokan úgy szereztek komoly vagyont, hogy az emberek egy-egy égető problémáját oldották meg. A negatív legendákat sokszor csak az irigység kelti életre, és valójában ugyanúgy nem ismerik az ezeket terjesztők a szóban forgó gazdag embert, ahogy te és én sem.

Tévhit 8: A gazdagoknak azért van sok pénzük, mert remekül bánnak vele

Nem szórják el, az biztos (hiszen akkor nem maradna elég ☺), de az sem igaz mindegyikükre, hogy mindenből pénzt csinálnak. Vannak, akik egyáltalán nem értenek a pénzkezeléshez, mert egy jó ötletük, egy újszerű fejlesztés megvalósítása révén vagy a fizetésükből (ez mondjuk szinte csak a sztárokra igaz) lettek gazdagok. Amit ők jól csinálnak, az az, hogy maguk mellé vesznek olyan tanácsadókat, akik értenek a befektetésekhez.

Tévhit 9: A gazdagok elkülönülve, elzárkózva élnek

monaco-kikoto

Beverly Hills, Monaco vagy a Rózsadomb. Ilyen helyeken élnek a milliomosok, sehol másutt. Legalábbis azt hisszük, hogy a mi környezetünkben biztosan nem lakik milliomos, „hiszen nem vegyülnek a pórnéppel”.

Hadd utaljak vissza a 6-os számú tévhitre. Lehet, hogy az a fazon, akit nap mint nap látsz az utcán, dúsgazdag, csak fogalmad sincs róla. Nem mindenki a sztereotípiák szerint választ lakóhelyet – nagyon sokan ragaszkodnak a szülőhelyükhöz, vagy csak oda költöztek, ahová a szívük húzta őket. A gazdagság részben az autonómiáról, a választás szabadságáról szól – akkor miért tömörülnének kolóniákba?

Tévhit 10: A gazdagok soha nem mentek csődbe

Ez az egyik legnagyobb tévhit. A vagyon nagyon sokszor komoly kitartás következménye, nem pedig a vakszerencséé. Megdöbbentően sok tehetős ember van, akik korábban teljesen bebuktak üzleteket, néha olyan szinten csődbe menve, hogy komoly adósságokat halmoztak fel.

Ami a közös bennük, hogy mindannyian kimásztak a gödörből, sokszor sokkal magasabbra kapaszkodva, mint valaha.

Tévhit 11: A gazdagok beképzeltek és megközelíthetetlenek

Sokan gondolják azt is, hogy aki vagyonos vagy azzá vált, fennhordja az orrát, és más kasztban lévőnek képzeli magát, mint a többi ember.

A gazdagok nagy része maga szerezte a vagyonát, a mai világunkban egyre többen és többen lépnek be a valódi milliomosok táborába, mert annyi lehetőség van erre, mint még soha. (És ennyien sem éltünk még a Földön egyszerre.) Akiknek ez sikerült, pontosan tudják, mennyi áldozattal és lemondással járt elérni, és ez az út legtöbbjükből kiölte az arroganciát, ha volt egyáltalán.

Nagyon sok vagyonos ember mentorkodik, őszintén segít másokat a saját útján, és rengetegen vannak, akik végre megvalósíthatják „világmegváltó” álmaikat, amiket eddig a pénzszerzés miatt jegelniük kellett. Most viszont már idejük és anyagi erőforrásuk is van rá.

Számolj le te is ezekkel a tévhitekkel!

Ezek voltak azok a sületlen általánosítások, amelyeket annak idején én is elhittem. És persze megvetettem, gyűlöltem érte a gazdagokat, pedig egy részük éppen olyan ember, mint én. Ha valóban el akarod érni a személyes sikeredet, minél hamarabb űzd ki a fejedből ezeket a tévhiteket! Hiszen hogyan akarnál úgy vagyonossá válni, hogy közben megveted a vagyonosakat?

Miket ismersz még? Szólj hozzá, mert kíváncsi vagyok a véleményedre!

Ezek is érdekelni fognak

Hozzászólások ( 0 )

Mi jár a fejedben?

Oszd meg velem és a többi olvasóval a véleményedet! Kérlek ne felejtsd el kitölteni, hogy „milyen nap van ma” (pl. vasárnap) - ezt a robot-kommentelők miatt kellett beépítenem.