A közös osztályellenség: a vállalkozók

Szerző Írta: RapidUni
2018. december 24.
Olvasási idő: 7 perc

Ne szépítsük, hazánkban közmegvetésnek „örvendenek” a vállalkozók. Miért alakult ez így, és változik-e a helyzet?

Annak idején még az internálás is szóba került

Egy korabeli utasítás a munkakerülők elleni fellépésről*

Egy korabeli utasítás a munkakerülők elleni fellépésről*

Hallottál már a „közveszélyes munkakerülőkről (KMK)”, vagy emlékszel rá, mi volt az? A szocialista Magyarországon börtönbüntetéssel fenyegették azokat, akik nem álltak be a sorba, és mentek el dolgozni. Bár a törvény már a század elején is érvényben volt (és leginkább az ún. „csavargók” ellen vetették be), a Rákosi-korszaktól kezdődően új lendületet vett a dolog, és nemcsak jogi, hanem társadalmi célja is volt vele a hatalomnak.

Nemcsak az volt a fontos, hogy befogják és munkára kényszerítsék azokat, akik nem a szocialista haza építésében lelték meg személyes boldogulásuk kulcsát, hanem az is, hogy „a megvetés és gyűlölet légköre alakuljon ki” a munkakerülés körül. Így kriminalizálták és a megvetés céltáblájává tették a közveszélyes munkakerülőket, vagyis azokat, akik „mindenkit meglopnak, ingyenélősködnek a dolgozók nyakán”.

Hatásos volt a propaganda

Annyira jól sikerült a munkakerülők (és ezáltal mindenki, aki az állami gépezeten kívül kereste a megélhetését) megbélyegzése, hogy a nyolcvanas években az egyre inkább megtűrt vállalkozók lettek az új osztályellenség.

Emlékszel arra a fogalomra, hogy „fusizók”? Azok, akik a munkahelyi autóval plusz fuvarokat vállalnak, és feketén, saját maguknak húznak belőle hasznot. Azok, akik a gyár gépein legyártott termékeiket maguk adják el.

A magyarok egy része számára ő a vállalkozó

A magyarok egy része számára ő a vállalkozó

No ezt a szép fogalmat a társadalom rásütötte minden vállalkozóra. Gyanús lett mindenki, aki nem a régi rendszer szerint élt és boldogult, és a kívülállók számára úgy tűnt, nem tisztességes eszközökkel törekszik a harácsolásra.

A rendszerváltás még inkább rontott a helyzeten. Hirtelen szabad lett a vásár, eljött a szabad vállalkozás – és ezzel együtt a vadprivatizáció – korszaka, a központi ellenőrzés pedig meggyengült. Hirtelen gazdagodtak meg sokan, hiszen az áruhiányban szenvedő boltok polcain megjelentek a nyugati „luxustermékek”, és az emberek vitték azokat, mint a cukrot. Emellett felhízlalta magát egy inkorrekt réteg is, amely politikusokkal összefonódva aprópénzért vett meg üzemeket és gyárakat, majd bezárta és eladta azokat, dolgozók tömegeit bocsátva útjára.

Ebben a környezetben nem meglepő, hogy csak fokozódott az ellenszenv a vállalkozók iránt. A jó bevételekből magukat megszedőket elkezdték „újgazdagnak” nevezni, és társadalmi megvetés alakult ki, miszerint ők csak a szerencséjüknek és a gátlástalanságuknak köszönhetnek mindent, egyébként pedig nem értenek semmihez. Egy 2014-es kutatás szerint a magyarok 40%-a negatívan ítéli meg a vállalkozást – ez globális összevetésben is nagyon magas szám!

A szabad Magyarország első éveiben valóban inogtak a székek és munkapadok az alkalmazottak alatt. Gyárbezárások, átszervezések, leépítések jöttek, és ezek az állami szférát sem kímélték, hiszen a teljes politikai rendszer és adminisztráció átalakult. Ez a bizonytalanság csak fokozta a szembenállást, arról nem is beszélve, hogy jónéhány vállalkozó valóban kihasználta azt, hogy elbocsátott emberek tömegeiből válogathat, és durván visszaélt ennek előnyeivel.

Mi változott az elmúlt közel harminc év alatt?

A fejekben semmi, bár állítólag a frissebb felmérések szerint a fiatalok kevésbé negatívan állnak a vállalkozókhoz, vállalkozáshoz. (Személyes tapasztalataim alapján ezt nem merném kijelenteni.) A rendszerváltás körüli bizonytalanság ellenére a mai napig az alkalmazotti létet tekintjük a „biztos munkahelynek”, és a vállalkozást a „kiszámíthatatlannak, bizonytalannak”.

A társadalom a rendszerváltás káoszában abba kapaszkodott, amit korábbról ismert: a biztos munkahely mítoszába, jóllehet ma már nem a teljes foglalkoztatottság, hanem mindenhol a hatékonyság a cél: elérni a legjobb eredményt a lehető legkisebb anyagi ráfordítással. Mivel a legtöbb vállalat számára a mai napig a bérköltség jelenti a legnagyobb kiadást, nem nehéz kitalálni, hogy min spórolnak a legtöbbet. Így alakul ki az a faramuci helyzet a posztszocialista világban, hogy amíg munkanélküliek tömegei keresnek állást, addig a munkahellyel rendelkezők gyakran két-három ember helyett dolgoznak.

Szarvas Norbert írja egy szubjektív hangvételű cikkében, hogy

Gyakran azok nem vállalkoznak, akiknek kéne, és azok vállalkoznak, akiknek nem kéne!

Vagyis ha jól értem a gondolatmenetét: ma az kezd el önszántából vállalkozni Magyarországon, akinek a vágyai erősebbek a félelmeinél, nem az, aki úgy érzi, hogy a szaktudása alapján képes meglovagolni a piaci igényeket. Vagy ahogy az írása végén ő maga fogalmaz: a „bolondok és a bátrak. Én magam úgy érzem, valahol mindkettő vagyok.

És te? Te miért vállalkozol, vagy miért akarsz vállalkozni? Gyere, lépj be a Kiszabadult Mókusok Klubja (bizony, rövidítve KMK ☺) nevű Facebook-csoportunkba, és mondd el mindenkinek! Ott egy olyan támogató közösség tagja lehetsz, amelyben nem szitokszó a vállalkozás!

Te hogy látod a vállalkozók megítélését? Szerinted változik az emberek hozzáállása?

* Köszönet Koczman Bálintnak a képen használt, írógépet utánzó szuper betűtípusért!

Ezek is érdekelni fognak

Hozzászólások ( 1 )

Mi jár a fejedben?

Oszd meg velem és a többi olvasóval a véleményedet! Kérlek ne felejtsd el kitölteni, hogy „milyen nap van ma” (pl. vasárnap) - ezt a robot-kommentelők miatt kellett beépítenem.

Ezt mondták mások:

Horváth Péter

2019. március 12., 18:21

Arról nem beszél a cikk, de sajnos a normál életet élők meg úgy néznek rád, mintha minimum a marsról jöttél volna.