Kik azok a csodavárók?

Szerző Írta: RapidUni
2019. május 2.
Olvasási idő: 9 perc

Biztosan észrevetted, hogy a magyar társadalom is sokféle vásárlórétegből tevődik össze. Ezek közül az egyik legnagyobbat vizsgáljuk most meg.

  • „Nettó hatszázezres fizetés, végzettség sem kell hozzá!”
  • „A mai nyerőszámok a következők:”
  • „Közeledik a válság, ami a sarkából forgatja ki a világot!”
  • „Ezzel az apró lépéssel százezreket spórolhatsz meg évente!”

Mi a közös a fenti üzenetekben?

Persze, igazad van, ha azonnal rávágod, hogy ez a bulvár. Valahol így van, legalábbis a stílusára mindenképp vonatkozik. De miért ilyen a hangvétel, miért ilyenek a témák? Kiket akarnak megszólítani velük?

A magyar társadalom azon rétegét, akiket egy szóval úgy is hívhatunk, hogy

a csodavárók

Ő azok, akik csak várják és remélik, hogy gyökeres fordulatot vesz az életük. Hogy történik valami, szembejön a „nagy lehetőség”, nyernek egy játékon, örökölnek az ismeretlen amerikai nagybácsitól, és így tovább.

Ők a sok amerikai siker-bestseller által „szegény gondolkozásúak”nak nevezett tömeg, vagy ha olvastad M.J. DeMarco Gyorsítósáv című könyvét, abban úgy hivatkozik rájuk a szerző, hogy a járdások.

Akárminek is nevezzük ezt az egyébként igen széles és sokféle emberből összetevődő réteget, van három vonása, ami nagyon jellegzetes.

  1. A csodavárók szeretnék, hogy megváltozzon az életük,
  2. lehetőleg hirtelen és azonnal,
  3. és mindezt úgy, hogy nekik a legkevesebbet kelljen tenniük vagy változniuk hozzá.

És valóban: hány és hány olyan film, történet, reklám, vágyálom vesz körül bennünket, amelyben hirtelen és váratlan történések során válik gazdaggá vagy szerencséssé valaki?

Hadd idézzek csak néhányat:

  • sokmilliárdos lottónyeremény, megálmodott számokkal
  • kölcsönös, életre szóló szerelem első pillantásra
  • gigantikus örökség egy ismeretlen amerikai nagybácsitól
  • népmese, amely végén a szegénylegény megkapja a gyönyörű királylány kezét, és vele együtt a fele királyságot

A média imádja – és használja is – őket

A csodavárók azok, akik előtt rendre elhúzzák a mézesmadzagot, és ezzel a módszerrel rengeteg embert egyszerűen az orránál fogva vezet a sajtó- és reklámvilág (sőt, egyes esetekben az alvilág is). Szomorú látvány az, hogy újra és újra megismétlődnek a keserű csalódások, mintha a csodavárók soha, semmiből sem tanulnának.

Íme néhány klasszikus példa erre a jelenségre:

  • Black Friday (azaz Fekete Péntek) akciók, amelyben azzal csábítják a vevőket, hogy féláron juthatnak hozzá méregdrága termékekhez
  • Nigériai herceges e-mailek, amelyben olyasmi áll, hogy minimális összeg elhelyezése révén hozzájuthat a címzett egy bajban lévő örökös mesés vagyonához
  • Az egész szerencsejáték-ipar a kaszinóktól kezdve a lottón át a sorsjegyek és a nyerőgépek világáig
  • Pénzenergia-küldés az „ezoterikus” műsorokban, valamint az a hit, hogy a Vonzás Törvénye önmagában már elég a sikerhez

Mi a baj a csodavárással?

Nem akarom elvitatni, valóban előfordulnak az életben nagy pillanatok.

Lehetőségek, amelyeket nem szabad elszalasztani, sarokpontok, amelyek sorsokat döntenek el, és olyan váratlan – pozitív és negatív – események, amelyek évekre meghatározzák az életünket.

A gond ott kezdődik, amikor emberek tömegei csak ezekben hisznek, és ezzel párhuzamosan tagadják azt, hogy ugyanezek szisztematikus munkával, lassan előrehaladva is elérhetők. Hazugságnak tartják a fokról fokra történő meggazdagodást, vagy éppen a csendben kibontakozó, mégis elsöprő és tartós szerelmet.

Számukra csak a hirtelen változások a meggyőzőek, minden más hamisnak és vontatottnak tűnik. Sokat gondolkoztam ennek okán, és a válaszok után kutatva az alábbiakra jöttem rá:

  • Az iskolarendszer kiölte ezt a virtust a magyar felnőttekből. Kevés esetben van egyenes összefüggés a szakmai előmenetel és a magas fizetés, valamint a jó tanulmányi eredmények között. Rengeteg a csalódott ember, aki hiába áldozta fel egész gyerekkorát a tanulás oltárán, a rosszul működő, elavult rendszer miatt nem érhette el azt a szintet, amelyre vágyott. Kialakult bennük a meggyőződés, hogy a sikerhez csak görbe út vezethet.
  • A bulvármédia felnagyítja a ritkán előforduló, szerencsés eseményeket, mindennapinak feltüntetve azokat. Vagyis joggal hiheti a néző/olvasó azt, hogy ezek vele is bármikor, nagy eséllyel megtörténhetnek.
  • Kevés hollywood-i alkotás emeli ki a szisztematikus munka erejét – sokkal több szól arról, hogy inkább csak „jókor jó helyen” kell lenni a sikerhez, illetve az egyszerűen a szerencse velejárója. (Ami nem meglepő, hiszen ennek a népes célcsoportnak szól a legtöbb mozifilm.)
  • Nincs számottevő vállalkozói réteg, amely bizonyítaná ennek ellenkezőjét, és átadhatná tudását a következő generációnak. A legtöbb mai sikeres vállalkozó a rendszerváltás után szerezte a vagyonát, és ennek is csak egy része érte el tisztességesen és politikai kapcsolatok nélkül azt a szintet, amelyen tart.
  • És ha már rendszerváltás: a Kádár-korszakra a kiszolgáltatottság és eltartottság volt jellemző, nem pedig a „ki-ki a saját szerencséjének kovácsa” jellegű szemlélet.

És mivel a csodavárók nem tartják reálisnak a lassú gyarapodást, nem is tesznek érte. Jellemzően fizetésről-fizetésre, a mának élnek, az utolsó fillérig elköltik a keresetüket pénzt nem termelő javakra (nagyobb tévé, modernebb okostelefon, wellness-hétvégék, tengerparti nyaralások, szerencsejátékok, stb.) – így állandó szűkösködésbe, nagy kiadások utáni nadrágszíj-összehúzásba, vagy rosszabb esetben visszafizethetetlen hitelekbe kergetik magukat.

Persze csodák Magyarországon sincsenek, senki sem tudná kis bevételből gazdaggá spórolni magát. Viszont a gond ezzel a szemlélettel az, hogy a csodaváró ember dobozba zárja saját magát, és képtelen változtatni az életvitelén, ha attól sorsa jobbra fordulását remélheti. A maximum az, hogy külföldre költözik, és másfajta (sokszor rosszabb) munkát vállal el, mint amire a képesítése szól.

Mindig pusztán megélhetésben vagy csodában gondolkozik, azt egyszerűen nem hiszi el, hogy önerőből is képes lehet elérni az álmait. Minden tettét, egész életszemléletét áthatja a kishitűség.

Hogyan ismered fel őket?

Legegyszerűbben az életvitelükről, életszemléletükről. Általában ár alapján döntenek a kiszemelt dolgokról, de egyes esetekben hajlamosak „erőn felül” prémiumtermékeket vásárolni.

Egy részük gazdagabbnak igyekszik mutatni magát, mint valójában, ezzel tévhitbe ringatva a környezetét, illetve saját magát. Sokan közülük keresik a „nagy fogást”, amikor ők jól járnak, akár mások kárára is.

Leggyakoribb szófordulataik:

  • „Nem lehetett otthagyni, mert akciós volt.”
  • „Ebből meg lehet élni?”
  • „Nekem is jár egy kis kényeztetés!”
  • „Magyarországon becsületesen nem lehet meggazdagodni.”
  • „Egyszer élünk!”
  • „Megérdemlem, mert olyan sokat dolgozom.”
  • „A hülyének is megéri!”
  • „Ilyen munkáért mennyi fizetést adnak?”
  • „Ezt egyszer én is megengedhetem magamnak.”
  • „Ha megnyerem a lottót, akkor…”

A csodavárók átka

A csodavárók tehát a valódi útkeresés helyett a mesterségesen felpumpált lehetőségekben hisznek: húzzák a jól megszokott igát, és remélik, hogy egy nap majd „rájuk mosolyog a szerencse”, és varázsütésre megváltozik az életük.

Sokuk olyanná változik így, mintha elátkozottan, egyfajta földi pokolban élne: megcsömörlötten járja a canossát, miközben egy külső erőtől reméli, hogy elhozza számára a megváltást. Valamikor.

Pedig mindenkiben benne van a gazdagság és a siker kulcsa, csak kevesen tudják, az melyik ajtót nyitja ki, és még kevesebben merik egyáltalán megkeresni a hozzá való zárat.

Te melyik csoportba tartozol?

Ezek is érdekelni fognak

Hozzászólások ( 1 )

Mi jár a fejedben?

Oszd meg velem és a többi olvasóval a véleményedet! Kérlek ne felejtsd el kitölteni, hogy „milyen nap van ma” (pl. vasárnap) - ezt a robot-kommentelők miatt kellett beépítenem.

Ezt mondták mások:

Papp László

2019. augusztus 19., 21:22

Nem mondom, hogy soha nem tartoztam a csodavárók közé, de most már tudom, hogy mennyire rossz úton jártam.