Kitől ered a hatalom, és mi tartja fent? Kinek van hatalma, mikor és mi felett? Olvasd el ezt a tanulságos történetet, és sok mindent megértesz a hatalomról.
Az alábbi idézetet a Trónok harca második kötetéből vettem – a sorozatban sokkal rövidebben hangzik el. Kár, hogy csak egyszer említik meg benne ezt a most következő rejtvényt, és nincs lehetőség arra, hogy a néző is eltöprengjen a megoldásán.
A megértéséhez szükség van egy pici bevezetőre. Spoiler veszély, vörös fokozat – ha nem olvastad a második könyvet, vagy nem láttad a sorozatot, a most következő, bekeretezett részt ne olvasd el!
Hét királyságról szól eredetileg a történet, ám az igazi küzdelem az első könyv végén lesz, ahol a Segítőt, Eddard Starkot, az egyik nagy uralkodó ház tagját árulás vádjával kivégzik.
Mindezt ráadásul úgy teszik meg, hogy eredetileg csak száműzni akarták, de az ifjú újdonsült király, Joffrey a tanácsadói és Régenskirálynő (vagyis az anyja) ellenzése dacára mégiscsak kivégzi az utolsó pillanatban.
Varys, az eunuch és Tyrion, a törpe beszélgetése a könyvben két részletben olvasható, míg a sorozatban csak egy jelenetben szerepel.
(Aki ismeri a történetet, tudja, hogy soha nem beszél egyenesen, mégis ez teszi őt magasan a legbölcsebbé.)
Három hatalmas ember ül egy szobában: egy király, egy pap és egy gazdag ember az aranyával. Előttük egy zsoldos áll, közönséges származású, nem túl sok ésszel megáldott kisember.
Mindhárom nagy ember arra utasítja, hogy végezzen a másik kettővel.
„Tedd meg”, mondja neki a király, „mert én vagyok törvényes uralkodód!”
„Tedd meg”, mondja a pap, „mert én az istenek nevében parancsolom!”
„Tedd meg”, mondja neki a gazdag ember, „és ez az arany itt mind a tiéd lesz!”
Mondd meg hát: ki marad életben, és ki hal meg?
Kérlek mielőtt tovább mész – és ha ismered is a történet végét – gondolkozz el rajta egy percig. Te kit hagynál életben?
A gazdag embertől busás jutalmat remélhet, de ha a vallása fontosabb, a papot kíméli meg. Ebben az esetben földönfutó lesz, de az istenek kegyeltje. Ha a királyt hagyja életben, tőle is kaphat földet és rangot.
Akárhányszor gondolja végig az ember a történetet, arra jut, hogy végül is bármelyikükkel végezhet a zsoldos: egyedül rajta múlik. Nem is jársz messze ettől, ha ezt gondolod.
Az egész történet szimbolikus, és sokan azt hiszik, hogy csak a politika vagy a gazdagság erejéről szól.
Tyrion, a törpe ezt válaszolja végül:
A király, a pap, a gazdag ember: ki marad életben és ki hal meg? Kinek engedelmeskedik a fegyveres? Ennek a feladványnak nincsen megfejtése, avagy még inkább túl sok megfejtés lehetséges. Minden a kardforgatón múlik.
- És ő mégis egy senki – mondta Varys. – Nincs sem koronája, sem aranya, nem bírja az istenek támogatását, csak egy darab hegyes acél van a kezében.
- Az a darab acél dönt életről és halálról.
- Így van… azonban ha valójában a kardforgatók uralkodnak rajtunk, miért teszünk úgy, mintha a királyaink hatalmában lennénk? Miért engedelmeskedne egy erős férfi karddal a kezében egy olyan gyermeknek, mint Joffrey, vagy egy olyan borvirágos ökörnek, mint az apja?
- Mert ezek a gyermek királyok és részeg ökrök hívhatnak más erős férfiakat, más kardokkal.
- Akkor pedig ennek a többi fegyveresnek a kezében van a hatalom. Vagy mégsem? Honnét van kardjuk? Ők miért engedelmeskednek? – Varys elmosolyodott. – Vannak, akik azt mondják, a tudás hatalom. Mások szerint a hatalom az istenektől ered. Megint mások azt állítják, a törvényekből származik. És mégis, aznap ott, Baelor szentélyének lépcsőjén jámbor Főseptonunk (papi főméltóság), a törvénytisztelő Régenskirálynő és a te mindentudó szolgád éppolyan tehetetlenek voltak, mint akármelyik cipészinas vagy kádár a tömegben. Szerinted ki ölte meg valójában Eddard Starkot? Joffrey, aki kiadta a parancsot? Ser Ilyn Payne (hóhér), aki lesújtott a karddal? Vagy… valaki más?
Varys elmosolyodott.
- Íme. A hatalom ott van, ahol az emberek hiszik, hogy van. Ott, és nem máshol.
- A hatalom tehát egy komédiás szemfényvesztése?
- Árnyék a falon – suttogta Varys. – De az árnyak ölni tudnak. És néha egy nagyon kicsi ember is óriási árnyékot vethet.
A lovag Te magad vagy, az árnyék pedig a gondolataid. Ha te azt gondod, hogy semmi hatalmad vagy hatásod nincs a saját életedre, akkor nem is lesz.
Ám ha úgy véled, hogy van, óriásra nőhetsz. Bármilyen helyzetben is vagy most, mindig lesz valami, ami felett hatalmad van a saját életedben. Csak rajtad múlik, hogy ez az árnyék felemel vagy megöl téged.
Átütő ereje van a gondolatnak – ez a történet is ezt bizonyítja. Sokszor mindenki mást előveszünk, hogy ő tehet a mi sorsunkról, és nem mi magunk. De ezek csak szemfényvesztések. Te vagy a lovag, és te döntesz, hogy mi irányítja az életedet.
Ha akarsz, lehetsz nagy és sikeres, ám ha nem hiszel benne, kisegérként fogod leélni az életedet, és a halálos ágyadon fogsz rájönni, hogy akár óriás is lehettél volna.
Számodra mit jelent a hatalom? Írd meg kommentben, kíváncsi vagyok rá!
*Könyvből való idézet: George R. R. Martin – Tűz és Jég dalának második könyve: Királyok csatája (Fordította: Pétersz Tamás, Kiadta: Pécsi Direkt Kft., a néhai Alexandra tulajdonosa.)
Ez a könyv arról szól, miként tudod kihozni magadból azt a személyt, aki gazdaggá tesz. Most itt az esély, hogy olyan életet építs fel magadnak, amelyről eddig csak álmodtál!
VOIZ-előfizetőknek ingyenes!
Kérlek oszd meg velem, hogy melyik két-három téma érdekel a legjobban az alábbiak közül!
Németh Katalin
2018. február 21., 21:36
Imádom a Trónok harcát, igaz eddig csak sorozatot néztem végig, de ezek után lehet hogy a könyvet is elolvasom. Mit jelent nekem a hatalom? Nekem elég lenne, ha egyszer a saját főnököm lehetnék és nem kellene napi tíz órát az irodába ülnöm.