Rengeteg embernek alacsony az önbizalma, de mi miatt? Ha neked is gondjaid vannak vele, az alábbi okok valamelyike állhat a háttérben.
Magyarországon talán ez a leggyakoribb.
Itt arra fókuszálunk, hogy milyen szegények, tehetetlenek, kiszolgáltatottak vagyunk, és mennyire kevés a lehetőség az egyszeri ember előtt.
Sokan az egész életükre kivetítik ezt, és azt hiszik, hogy halálukig nélkülözniük, lemondaniuk, szenvedniük kell, mert ez van nekik megírva, ha már ide születtek.
Pedig ez nem igaz. Rengetegen emelkednek fel szegény sorból is Magyarországon, és előtted sincs zárva a kapu! Ez a lemondó hozzáállás azonban nem segít.
El kell sajátítanod a bőségszemléletet: igenis létezik bőség, és elérhető mindazok számára, akik hajlandóak tenni érte.
És kérlek, ne foglalkozz többé azokkal, akik szerint nincsenek lehetőségek. Számukra nincsenek, mert nem látják azokat.
Az első sikerek pedig fel fogják turbózni az önbizalmadat, és meglöknek az új utadon.
Tedd a szívedre a kezedet! Te is túl hamar elítélsz másokat apróságok alapján, igaz?
Régen számomra néha elég volt egy negatív megnyilvánulás, egy kevésbé szimpatikus ismerősömre emlékeztető mozdulat, és máris egy nem túl kedvező benyomást alkottam valakiről.
Kemény munkával leépítettem ezt a megbélyegzést magamban, de a legtöbb ember sajnos nem teszi. Teljesen természetes tehát, ha félünk az elítéléstől – pláne akkor, ha felvállaljuk a megosztó véleményünket!
Ezen csak te tudsz változtatni, és csak saját magadban.
Először is: tegyél azért, hogy kevésbé legyél (hamar) ítélkező. Adj több, új esélyt az embereknek arra, hogy megismerd őket, milyenek valójában.
Toleráld jobban, ha mást gondolnak valamiről, mint Te. Nem jobbak vagy rosszabbak emiatt. Még az is lehet, hogy igazuk van.
Ha ezt a szemléletet elsajátítod, valósággal kilő az önbizalmad. Azokra fogsz fókuszálni, akik véleménye számít neked, a többiekét pedig… ☺
Szívesen mérik az emberek saját magukat vagy a teljesítményüket másokéhoz. De miért teszik?
Azért, mert ezáltal akarják jobbnak érezni a helyzetüket másokénál. Csakhogy mindenki a legjobb képet igyekszik magáról mutatni, ezért a sok hamis álca egy elérhetetlen világot teremt a többség számára.
Elég belenézni például a Facebook vagy Instagram hírfolyamba. Mindenki tökéletes; szép, bölcs, eléri az álmait – és valahol jogos, ha ezek után rosszul érzed magad, hogy te nem tartasz ott, ahol ők.
Vedd észre: ez nem más, mint önmarketing. Mit tesz az alacsony önbecsülésű ember? Másoktól várja az elismerést, ezt pedig azzal vívja ki, hogy hamis, a valóságnál sokkal jobb képet fest le önmagáról.
Ezzel kikerülsz a folyamatos összehasonlítás csapdájából, és felszabadultan élheted azt az életet, amelyet szeretnél.
Te ne várj mások elismerésére, inkább olyan célokat tűzz ki magad elé, amik számodra tényleg fontosak. Mert csak ez számít, és ahogyan eléred azokat, úgy nő az önbizalmad is.
Kevés ember ismeri jól a saját erősségeit és gyengeségeit. Mindenben jó akar lenni, de semmiben sem tud igazán.
Akkor ismered meg a képességeidet – illetve azok határait – , ha kitartóan próbálkozol új dolgokkal. Akkor ki fog derülni, hogy mihez van tehetséged, mit érdemes fejlesztened igazán, és persze az is, hogy mit nem érdemes erőltetned.
Szükséged van ebben segítségre? Ez a hivatásom és a küldetésem. Vegyél részt az ingyenes konzultációmon, és garantálom neked, hogy megtaláljuk azokat a pontokat, amelyeket fejlesztve komoly önbizalomra tehetsz szert!
Ez a könyv arról szól, miként tudod kihozni magadból azt a személyt, aki gazdaggá tesz. Most itt az esély, hogy olyan életet építs fel magadnak, amelyről eddig csak álmodtál!
VOIZ-előfizetőknek ingyenes!
Kérlek oszd meg velem, hogy melyik két-három téma érdekel a legjobban az alábbiak közül!